üzemanyagárak

Csúcsokat döntögetnek az üzemanyagárak

Nincs megállás az áremelkedésben! Sosem látott magasságokba ugrott a gázolaj piaci ára, de persze a benzin sem maradt alul. Ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy a régió egészében dízelhiány van. 

Történelmi csúcsponton a dízel 

A mai nappal a benzin bruttó piaci átlagára 10 forinttal nőt, míg a gázolaj ára 20 forinttal emelkedett. Ezzel a piaci átlagár a 95-ös benzin esetében elérte a 705 forint/litert, a gázolaj pedig a 841 forintos literárat. Ezzel az emeléssel a dízel történelmi csúcsot döntött.

Az egy évvel ezelőtti árakhoz képest a dízelért 70 százalékkal, míg a benzin literjéért 46 százalékkal kell többet fizetni – adta hírül a Portfolio

Romokban a dízelpiac?

Egész Európában dízelhiány figyelhető meg, ami értelemszerűen felfelé hajtja az árakat. Ezt persze enyhíteni tudná, ha a szabályozói oldal fenntartaná azokat a piaci mechanizmusokat, amelyek miatt a keresleti hiányt kielégítheti a kínálat, viszont ez csak úgy lenne lehetséges, ha a behozatal piaci áron valósulna meg – utalt Bacsa György, a Mol Stratégiai Operációért és Üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója az ársapkára. 

A dízelpiaci kilátásokon az őszi karbantartási szezon és a francia sztrájkok csak tovább rontanak, hiszen a kínálat egyre erőteljesebb beszűkülése feljebb tolhatja a gázolaj árát. És persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy rövidesen életbe lép az orosz finomított termékekre vonatkozó behozatali tilalom is.

üzemanyagárak

Minden a benzinkutak ellen dolgozik? 

November 15-én immár az egyéves évfordulóját „ünnepelhetjük” az üzemanyagokra kivetített ársapkának. A kisebb töltőállomások ennyi ideje „küszködnek”, tepernek a fennmaradásért. Időközben pedig még az üzemanyaghiány és a rezsiemelkedés is bejött a képbe. 

A kormány bár ígért támogatásokat, ezek a veszteségeket nem képesek fedezni, így a helyzet továbbra is kritikus. A gazdasági körülmények rendeződését nem látni, arról pedig sejtélyeseink sincsenek, hogy az üzemanyagárak befagyasztását meddig akarják még hosszabbítani… Addig is a töltőállomás tulajdonosoknak nincs más választásuk, mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy kiadásaikat minimalizálják. 

Hogyan csökkenthetők a kutak költségei?

A benzinkutak a legtöbb, amit tehetnek, ha a modernizálás útjára lépnek. Ettől persze sok töltőállomás elzárkózik, hiszen amikor a fennmaradás is kérdéses, nem sokaknak van plusz kerete a fejlesztésre. 

Az App&Tank segítségével azonban akár beruházásmentes konstrukcióban is korszerűsíthető a kút!

Az App&Tank ráadásul az üzemanyaghiány hosszú távú negatív hatásait is csökkenti. Hiszen, ha az autós ellátogat egyszer, majd mégegyszer az adott benzinkúthoz, és ott sosem tud tankolni, gyorsan „elszokik” onnan. Az applikáción keresztül azonban néhány kattintással meg lehet nézni, hogy éppen hol van üzemanyag. 

Az App&Tank nemcsak egy tankolóautomata, hanem a jövő üzleti modellje!

Jelentkezz, és teszteld le élesben az App&Tank rendszerét! >>>