Mentsük meg a benzinkutakat!
„Az üzemanyag ára nálunk az ötödik legalacsonyabb. Ma 480 forintot fizetünk, árstop nélkül jóval 500 forint felett járnánk. Az árstop itt is bevált, ezért három, további három hónappal meghosszabbítjuk” – hangzott el a sokakat érintő miniszterelnöki bejelentés az évértékelőn.
Valóban bevált az árstop?
Az biztos, hogy az ársapka változásokat hozott bőven. Többek között az autósok leszoktak a prémium motorbenzinről – számolt be róla a 444.hu, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) 2021-es üzemanyag-statisztikáira hivatkozva. A prémium benzin helyett ma már szinte mindenki a rosszabb minőségű, ám ársapkával felruházott 95-ös benzint választja. Ennek egyértelmű következménye, hogy a korábban prémium minőséget favorizáló sofőrök olcsóbban, ám gyakrabban térhetnek be a benzinkúthoz, ráadásul autójuk is jobban amortizálódik a rosszabb tulajdonságú alap üzemanyag miatt.
Azt persze nem vitathatjuk, hogy az üzemanyagárstop fél százalékkal hozzájárul az infláció csökkentéséhez, illetve a sofőrök sem kell még mélyebbre a zsebükbe nyúljanak az árstop nélküli 510 forintos benzinért, illetve 530 forintos gázolajért.
De mi lesz a benzinkutakkal?
A novemberi rendelkezést mindennemű változtatás nélkül hosszabbították meg. Egyelőre nincs szó semmilyen kompenzációról, áfa- vagy jövedékiadó-csökkentésről, a befagyasztott árakkal a töltőállomások magukra maradtak. Ez már most is komoly kihívást jelent, hiszen a gázolaj ára már február 4-e óta magasabb, mint 480 forint.
Tömeges benzinkútbezárás jöhet!
Az üzemanyag-készleteik kifogytával mindhárom Tolna megyei kútját bezárja az Androméda Kft. – írta meg a Népszava. Ezzel Őcsény, Bogyiszló és Szedres mintegy 13 ezer lakója üzemanyag-ellátás nélkül marad. Nagy valószínűséggel a jövőben a veszteséges üzemelés miatti benzinkút bezárások száma csak tovább fog gyarapodni.
Mentsük meg a benzinkutakat!
Az egyetlen megoldás az lehet a töltőállomások számára ebben a kaotikus helyzetben, ha kiadásaikat a lehető legminimálisabb szintre csökkentik.
Ehhez biztosítjuk mi legújabb fejlesztésünket, az App&Tank-ot, amellyel havi szinten óriási összegek takaríthatók meg, illetve jelentősen lecsökkenthetők az esetleges veszteségek.
Az App&Tank-kal alternatívát kínálunk a különböző fizetési módokra. Így sem emberi erőforrásra, sem a komoly befektetést igénylő tankolóautomatákra nincs szükség ahhoz, hogy a benzinkút üzemelni tudjon.
Az innováció fejlesztése befejeződött, a rendszer üzemkész, az érdeklődők már személyesen is láthatják működés közben. A bemutatón való részvétel jelentkezéshez kötött.
Az App&Tank most teljes egészében beruházásmentes! Regisztrálj és kíméld meg magad a veszteségektől! Az App&Tank mentheti meg a benzinkutakat!
Válasz
Szeretnél te is hozzászólni?Regisztrálj ingyenesen!