Hogyan tegyük ismét jövedelmezővé kutunkat?
A benzinkutakra immár jó ideje rájár a rúd. Hiába a különféle támogatások, a hatósági ársapka nehéz helyzetbe hozta a töltőállomásokat. Jelentősen csökkent a benzinkutak árrése, sőt veszteségessé vált az üzemeltetésük.
A 480 forintos hatósági ár május 15-éig van érvényben, és feltehetőleg nem is fogják meghosszabbítani már. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a kereskedők és a benzinkutak fellélegezhetnek.
Az ársapka megszűnhet, de a problémák maradnak!
Az elmúlt néhány hónapban a benzinkutak elveszítették ügyfeleik nagy részét. Az ársapka bevezetésével a vásárlók már nem ár-érték arány szerint döntenek arról, hogy éppen hol tankolnak, hanem kényelmi szempontok alapján. Míg korábban a takarékos sofőrök ha csak tudták, kerülték az autópályán való tankolást, így jellemzően a jól bevált benzinkutat választották, addig ma ott pótolják a hajtóanyagot, amelyik kút éppen útba esik. Természetesen a 480 forintos ármaximum megszűnésével ismét számítani fog az, hogy milyen árak szerepelnek az ártáblákon, de az már egyáltalán nem biztos, hogy az ügyfelek a régi helyre térnek majd vissza.
Az ügyfelek visszaszerzése idő- és tőkeigényes feladat lesz.
Hogyan tehetők mégis jövedelmezővé a benzinkutak?
A töltőállomások tulajdonosainak egyértelmű célja kell, hogy legyen, hogy az ársapka kivezetését követően az ügyfeleiket visszaszerezzék, veszteségeiket pedig minél előbb ledolgozzák.
Hogyan válhat ez puszta célból realitássá?
A megoldás: az App&Tank
A kifejezetten benzinkutak, illetve sofőrök számára kifejlesztett applikációval a fenntartással járó kiadások viszonylag könnyen csökkenthetők. A rendszer alternatívát kínál a különböző fizetési módokra, így emberi erőforrás és tankolóautomaták nélkül üzemeltethető a benzinkút. Az innovációnak köszönhetően még kassza sem kell az automata kúthoz, így ez és ennek járulékos költségei is megspórolhatók.
Az applikáció segítségével a kutak üzemeltetői jelentős költségcsökkentés mellett felgyorsíthatják a veszteségek ledolgozását és az ügyfelek visszaszerzését, sőt új ügyfelekre tehetnek szert, hiszen az App&Tank igyekszik minél több felhasználót bevonni.
A fejlesztés a töltőállomások üzemeltetői számára akár teljesen beruházásmentes konstrukcióban is elérhető! Ne feledd, az App&Tank nem csak tankolóautomata, hanem komplett rendszer a kutak számára. Másra nem lesz szükséged!
Jelentkezz te is, teszteld le élesben az App&Tank rendszerét, majd csökkentsd működési költségeidet!
Válasz
Szeretnél te is hozzászólni?Regisztrálj ingyenesen!