Végleges: az EU betiltja a benzines és a dízeles autókat
Az Európai Parlament megszavazta: 2035-től csak elektromos meghajtású autót lehet venni az unióban – számolt be róla a vezess.hu.
Az elektromos autók korszaka következik!
Az EU által kidolgozott klímavédelmi Fit for 55 akcióterv javaslatai között szerepelt, hogy 2035-től az unióban csak olyan új autót lehet értékesíteni, amely elektromos meghajtású. Ennek értelmében az autóiparból a belső égésű motorokat egyszerűen kivezetnék.
Az Európai Parlamentben nem volt teljes az egyetértés, egyes képviselők úgy vélték, hogy a jövőben jóval környezetbarátabb, szintetikus üzemanyaggal is lehetne belső égésű motorokat hajtani. A többség – akik az elektromos átállást szorgalmazták – szerint azonban a környezetbarát belső égésű modellek hosszabb távú engedélyezése csak összezavarná a szektort, illetve meggyőződésük, hogy a szintetikus üzemanyagok gyártása sem mennyiségben, sem árban nem tudja helyettesíteni a benzint. De persze az sem mellékes, hogy a szintetikus hajtóanyagokra a szintén klímavédelmi reformok előtt álló légi közlekedésben lesz szükség. Így marad az elektromos energia és a villanyautók.
Az autógyártók készen állnak az átalakulásra?
Szinte az összes autógyártó elfogadta a 2035-ös előírt dátumot, sőt sokan még ettől is szigorúbb határidőt szabtak ki maguknak. Egyes vállalatok 2030-as, mások 2028-as határidőket tűztek ki a hagyományos autók kivezetésére a gyártásból.
Milyen változások jöhetnek a benzinkutaknál?
A járművek, illetve az autózás átalakulása értelemszerűen a töltőállomásokra is jelentős hatást gyakorol majd. A fennmaradás érdekében a kutaknak alkalmazkodniuk kell, erősíteniük kell az elektromos vonalat. Ám ennyi nem elég!
A befagyasztott üzemanyagárak miatt a töltőállomások nehéz helyzetbe kerültek, így mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy az ársapka kivezetése után a kút üzemeltetését minél nyereségesebbé tegyék, új vevőket szerezzenek, és hogy az ehhez hasonló válságok többé ne fogjanak ki rajtuk. Ehhez a legrövidebb út az automatizálás által vezet.
Az App&Tank-kal az önműködő benzinkút nem álom többé!
Az App&Tank egy olyan innováció, amely segítségével jelentősen, akár felére csökkenthetők az üzemeltetési költségek, méghozzá akár beruházásmentes konstrukcióban.
A rendszer alternatívát kínál a hagyományos fizetési lehetőségekre, hiszen az applikáción keresztül, egy QR-kód leolvasása által, közvetlenül a kútoszlop mellett le lehet bonyolítani a fizetési procedúrát.
Az App&Tank-kal az üzemanyag értékesítése már könnyedén leválasztható a kútról és automatizálható. Megoldásunkkal ráadásul új ügyfelek is érkeznek – hiszen mindenkit vonz a gyors, bosszankodásmentes tankolás –, így a shop rész is új vásárlókhoz jut. A kút ebben az esetben nem igényel drága kasszát sem, így annak egyéb járulékos költségei is megspórolhatók. A többit (készlet, ügyfél, beszállító és jövedéki adó nyilvántartás, számlázás stb.) pedig mind tartalmazza az App&Tank, így lényegében teljesen megszüntethetők a jelenleg költséges rendszerek, hiszen a működéshez mindössze egy kútoszlopra van szükség.
Válasz
Szeretnél te is hozzászólni?Regisztrálj ingyenesen!