kisbenzinkutak

Bedőlt a biztonságos üzemanyag-ellátás – mit léphetnek a kisbenzinkutak?  

A mai naptól fogva nem szállít benzint és dízelt a Mol azoknak a töltőállomásoknak, amelyekkel idén tavasszal a benzinárstop bevezetése után kötött szerződést – tudta meg az RTL Híradó. A Mol döntését az ellátás biztonságának fenntartásával indokolta. 

Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint a Mol döntése azt jelenti, hogy Magyarországon bedőlt a biztonságos üzemanyag-ellátás. A hazai kőolajtartalék jelenleg 34 napra elegendő, az üzemanyagtartalék pedig csupán 30 napra – ennek értelmében a törvényben előírt 90 napnál jóval rövidebb időre biztosított az ellátás. 

A Mol levelét, amelyben a szállítás átmeneti, határozatlan időre szóló leállításáról informálták partnereiket, 251 benzinkút-üzemeltető vállalkozás kapta meg. A szakértő szerint ezek a cégek esetenként több kutat is működtetnek, így megközelítőleg a magyar üzemanyag-ellátás 30 százalékát biztosították. A Mol ezzel szemben azt állítja, hogy a szállítások felfüggesztése az összes hazai benzinkút csupán 10 százalékát érinti. 

A kisbenzinkutak egyre nagyobb bajban vannak!

A töltőállomás tulajdonosok közül ki így, ki úgy próbálja átvészelni ezt az időszakot. A legtöbben, más megoldás híján, úgy döntöttek, hogy egyszerre csupán néhány liter hajtóanyag tankolását engedik meg – sőt, a hírek szerint már arra is van példa, hogy egy alkalommal egyetlen liternyi üzemanyag tankolható.

Mi lehet a mentsvár a kúttulajdonosok számára? 

Nem kérdéses, az egyszerre tankolható üzemanyag mennyiség korlátozása nem kínál valódi megoldást a benzinkutaknak. Épp ezért javasolt más menekülőút után nézni. Jó példa lehet erre mondjuk a Shell, amely – ahogy arról már korábban is beszámoltunk – több benzinkútját is lezárta a lakossági fogyasztók előtt. Miért ne léphetné ezt meg más is? 

Mi azt tanácsoljuk a bajba került benzinkút tulajdonosoknak, hogy azt a kevés üzemanyagot, amit sikerül beszerezni, legalább nyereségesen értékesítsék! Koncentráljanak a céges ügyfelekre, bocsássanak ki saját kártyát és forgalmazzák a hajtóanyagot piaci áron. Hogyan?

Fejlesztésünkkel, az App&Tank segítségével ezt könnyen és gyorsan, nem utolsó sorban pedig kedvező feltételek mellett, akár beruházásmentes konstrukcióban is megtehetik .  

De mit tud az App&Tank? Hogyan képes támogatni az átállásban egy kutat, és egyáltalán miként valósítható meg ez? Tudj meg többet innovációnkról, majd beszéljünk a lehetőségekről! >>>