A kisebb települések benzinkútjainak automatizálása elkerülhetetlenné vált!
Minden jel arra utal, hogy a kisebb települések benzinkútjainak automatizálása már nem csupán egy opció, hanem egy elkerülhetetlen változás, amit az üzemeltetőknek mindenképp meg kell lépni, ha talpon szeretnének maradni.
A hagyományos benzinkutak működtetése egyre inkább kihívásokkal teli vállalkozásnak bizonyul, különösen a kisebb településeken, ahol a forgalom alacsonyabb, a költségek viszont nem – főként a januári adóváltozások óta.
Az automatizáció nem csak a nagyvárosokra korlátozódik!
A technológia fejlődésével és az egyre elérhetőbbé váló megoldásokkal a kisebb települések benzinkútjai is kiaknázhatják az automatizáció nyújtotta előnyöket. Az önműködő rendszerek segítségével ezek a töltőállomások képesek lehetnek optimalizálni a működésüket, csökkenteni az üzemeltetési költségeket, és javítani az ügyfélélményt, miközben minimalizálhatják az adminisztratív terheket.
Ahhoz, hogy az autós a kisebb benzinkutakat válassza inkább a nagyok helyett, költségeket kell csökkenteni. Ehhez pedig a legrövidebb út az automatizálás által vezet, legalábbis a nyugati példák ezt mutatják.
A folyamat többek között szomszédunkban, Ausztriában már lezajlott. Itt ugyanis a kisebb települések jelentős részében automatán keresztül lehet feltölteni az autó üzemanyagtartályát.
Fel kell venni a harcot a nagyokkal, akiknek számos eszköze van arra, hogy bevonzzák az ügyfeleket, és ott is tartsák!
Itt az üzleti modell, ami segítséget nyújthat!
A kisebb hálózatok vagy önálló kutak esetén az automatizálás, mint lehetőség nem állt rendelkezésre eddig, vagy csak jókora költségek árán. Az App&Tank azonban most olyan üzleti modellt kínál, amely bármely kút számára elérhetővé teszi az önműködő üzemmódot.
Az App&Tank bevezetése rendkívül egyszerű, gyors és költséghatékony. Az innovációnak köszönhetően lényegében teljesen megszüntethetők a jelenleg költséges rendszerek, hiszen az üzemeléshez mindössze egy kútoszlopra van szükség. A kútra felhelyezett QR-kód telefonos beolvasásával az ügyfelek pillanatokon belül, önállóan áteshetnek a fizetési procedúrán.
Az App&Tank alkalmazásában feltüntetésre kerülnek a partnerbenzinkutak, ami segít beterelni a felhasználókat az állomásokra, illetve ösztönzi őket az automata használatára. Ennek köszönhetően még a töltőállomás hirdetésével sem kell foglalkozni, a App&Tank ezt is elvégzi. A fejlesztésnek hála új ügyfelek vonzhatók be, illetve a költségcsökkentésnek köszönhetően a régi vásárlók megtartásával sem lesz probléma.
Az innováció az applikációs fizetésnek köszönhetően kiváltja a ma ismert közforgalmi automatákat, illetve adott esetben a kasszát is. De amennyiben valaki nem tartja kielégítőnek a kizárólag mobilos fizetési lehetőséget, akkor sem kell más megoldás után kutatni. Az App&Tank-hoz ugyanis már terminál is társítható.
A kút fejlesztése most akár beruházásmentes konstrukcióban is elérhető! Tudj meg többet az App&Tank-ról! >>>