Tag Archive for: automatizálás

üzemanyagár-csökkentés

Nyomást gyakorolt a kormány a kereskedőkre az üzemanyagár-csökkentés miatt – mi lesz ennek a vége? 

Régiós viszonylatban a kormány szerint a hazai üzemanyagárak továbbra is kimagaslóak. A kormány az üzemanyag kereskedőktől várja a megoldást, viszont amennyiben ez nem érkezik meg „kemény eszközökkel” avatkoznak be – írta meg a hvg.hu.  

A kormány felszólítja az üzemanyag-kereskedőket, hogy áraikat „önkéntes” alapon igazítsák a régiós átlaghoz – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Karmelita kolostorban tartott sajtótájékoztatón. A referenciértékeket, amelyhez igazítani kell az árakat, péntkenként közli a KSH. 

A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány „időt adott” az üzemanyag-kereskedőknek, pontosan két hetet, hogy a régiós átlaghoz térjenek vissza. A kormány az időhatár letelte után ismét előveszi majd a kérdéskört, és „kemény eszközökkel be fog avatkozni” ha a kereskedők nem tudják teljesíteni a kérésüket. 

De hogy mik lehetnek azok a bizonyos „kemény eszközök”, arról már vannak sejtéseink. Ahogy arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk, Nagy Márton korábban megemlítette, nincs kizárva a benzinárstop ismételt bevezetése sem. De mivel az üzemanyagáraknak vannak egyéb összetevői is a nagykereskedelmi árazáson túl – ilyen pl. az árrés –, így vannak egyéb opciók is az árak szabályozására.

Nem árt felkészülni az esetleges megszorításokra!

A benzinkút üzemeltetők a legtöbb, amit tehetnek, hogy felkészülnek a legrosszabb forgatókönyvre is. Ahhoz, hogy a benzinárstop vagy a lefixált árrés ne okozzon nagy károkat, költségeket kell csökkenteni. Ehhez pedig a legegyszerűbb mód az automatizálás által vezet. 

A töltőállomások egyszerű, költséghatékony automatizálása érdekében fejlesztettük ki az App&Tank-ot! Az App&Tank egy olyan nem mindennapi megoldás, amely lehetőséget biztosít az emberi erőforrások és a munkatársak számának optimalizálására. Az innováció továbbá lehetőséget kínál arra, hogy részben vagy egészben megszabadulj más rendszerek költségeitől és a pénztárgép használatától. Ráadásul a fejlesztés most beruházásmentes konstrukcióban érhető el!

Az App&Tank-kal gyerekjáték az automatizálás!

Az App&Tank egy olyan megoldás, melynek segítségével egy lépésben, ráadásul beruházásmentesen automatizálható a töltőállomás. Az innovatív rendszer teljes egészében kiváltja a ma ismert közforgalmi tankolóautomatákat, illetve adott esetben a kasszát is, azaz teljes egészében működtethető a benzinkút ezzel a megoldással. Rendszerünk minden meglévő rendszer mellett működik. 

Az App&Tank már tankolóautomata terminállal is elérhető, így amennyiben valaki nem tartja kielégítőnek a kizárólag mobilos fizetési lehetőséget, annak sem kell más megoldás után kutatnia. Fontos, hogy a terminál és az App&Tank egy időben, párhuzamosan működhet. Ezekhez társul még egy kútoszlop, melyek most együtt rendkívül kedvező áron, remek konstrukcióban érhetők el. 

Készülj fel arra az esetre, ha bevezetnék az ársapkát vagy a fix árrést! Tudj meg többet az App&Tank-ról, majd jelentkezz és teszteld le élesben rendszerünket!

fix árrés

Visszahozzák az üzemanyagár-stoppot, esetleg jön a fix árrés? 

Újra összeül a kormány, hogy döntsön az üzemanyagárak csökkentését célzó intézkedésekről, mivel régiós viszonylatban a hazai árak továbbra is kimagaslóak. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter elárulta, hogy az üzemanyagárstop ismételt bevezetése sincs kizárva, de az árrés fixálása is szóba került – írta meg a portfolio.hu

A KSH heti rendszerességgel frissülő adatai szerint uniós viszonylatban Magyarországon a benzin ára 3,2 százalékkal, a gázolajé pedig 5 százalékkal magasabb az átlagnál. Ez a benzin esetében 20, a gázolajnál pedig 30 forint különbséget jelent. 

Nagy Márton bejelentette, hogy a kormány össze fog ülni, és megvizsgálja, szükséges-e beavatkozni annak érdekében, hogy a hazai üzemanyagárak a régiós középmezőnybe kerüljenek. 

A hét folyamán ki fog derülni, hogy mit lép a kormány. A nemzetgazdasági miniszter megemlítette, hogy nincs kizárva a benzinárstop ismételt bevezetése sem. De mivel az üzemanyagáraknak vannak egyéb összetevői is a nagykereskedelmi árazáson túl – ilyen pl. az árrés –, így vannak egyéb opciók is az árak beszabályozására.

Mit léphetnek a benzinkút üzemeltetők? 

Ahogy arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk, az ársapka kockázatos vállalás lenne, ugyanis jó eséllyel üzemanyaghiányhoz vezetne. A maximalizált üzemanyagár esetében ugyanis kiesne az import, a hazai finomító pedig biztosan nem lenne képes a megfelelő mennyiségű üzemanyaggal ellátni a piacot. 

A szlovén és horvát példából már ismert fix kereskedelmi árrés valószínűleg kezelhetőbb alternatíva lenne, de kétségkívül ez is nehéz helyzetbe hozná a töltőállomásokat, ugyanis a literre vetített nyereség mértéke így is visszaesne. 

De szerencsére van megoldás! Annak érdekében, hogy az esetleges megszorítások ne okozzanak nagy károkat, költségeket kell csökkenteni, méghozzá az automatizálás által. 

Most soha nem látott módon lehet élni az automatizálással!

Amennyiben eddig soha nem gondolkodtál az automatizálásban, akkor is érdemes most számításba venni! Ugyanis ez az a megoldás, amivel biztosíthatod, hogy ha megint belenyúlnak a jövedelmezőségbe, a profitabilitás akkor is javuljon, vagy éppen drasztikusan csökkenjenek a veszteségek. 

De természetesen érthetőek az automatizációval szemben támasztott kételyek is, legalábbis addig, amíg meg nem ismerkedsz páratlan ajánlatunkkal!

Az App&Tank, a kútoszlop és a terminál hármasa most kihagyhatatlan áron érhető el!

Az árak és kondíciók, valamint a műszaki tartalom előzetes értesítés nélkül változhatnak! A kép illusztráció. 

Az App&Tank egy olyan megoldás, melynek segítségével egy lépésben, ráadásul beruházásmentesen automatizálható a töltőállomás. Az innovatív rendszer teljes egészében kiváltja a ma ismert közforgalmi tankolóautomatákat, illetve adott esetben a kasszát is, azaz teljes egészében működtethető a benzinkút ezzel a megoldással. Rendszerünk minden meglévő rendszer mellett működik. 

Ráadásul az App&Tank már tankolóautomata terminállal is elérhető, így amennyiben valaki nem tartja kielégítőnek a kizárólag mobilos fizetési lehetőséget, annak sem kell más megoldás után kutatnia. Fontos, hogy a terminál és az App&Tank egy időben, párhuzamosan működhet. Ezekhez társul még egy kútoszlop, melyek most együtt rendkívül kedvező áron, remek konstrukcióban érhetők el. 

Részletekről érdeklődj, szívesen állunk rendelkezésedre!

benzinkút

A benzinkút automatizálásának egy folyamatnak kell lennie

Az elmúlt időszak viharos történései sok üzemeltetőt költségcsökkentésre ösztönöznek. Nemcsak a múltban elszenvedett veszteségek, de a jövőben várható események miatt is. 

Ahogy arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk, a gazdasági miniszter a magas üzemanyagárak miatt épp a napokban hívatta be a MOL és a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) képviselőit az irodájába. Mindez jogos ijedelmet generált, ugyanis ha a kormány beleszól az árazásba, illetve a haszonkulcs meghatározását a kezükbe veszik, a benzinkút üzemeltetőknek ismét jókora nehézségekkel kell szembenézniük.  

Egy gazdasági társaság alapvető célja a profit maximalizálása

Ezt a meglévő infrastruktúra átszervezésével vagy optimalizálásával is el lehet érni, de hatékonyabb módszer, ha a vállalkozó teljesen átgondolja a működési stratégiáját. Itt jöhet képbe az automatizálás, amire egy folyamatként kell tekinteni. Mit jelent ez? 

Egy, már évek óta hagyományos modellben működő kutat nem feltétlenül célszerű egy az egyben átállítani automata üzemmódra, arra folyamatként kell tekinteni. Ez tehát egy többlépcsős átállást jelent. Első körben például a nyitvatartási időn kívül tesszük lehetővé az autósok számára a tankolást. Később lehet optimalizálni a nyitvatartást, például rövidíteni, megszüntetni a vasárnapi, illetve ünnepnapi nyitvatartást. Legvégső fázisban pedig teljesen át kell állítani a kutat automata üzemmódra. Ez bár az elején úgy tűnhet, hogy csak többletköltséggel jár, a folyamat végére akár nagyobb haszon is elérhető.

Fel kell ismerni, hogy az automata kutak száma nő – és nem véletlenül!

Az újonnan üzembe helyezett kutak jelentős része kizárólag automata formában működik. Erre jó példákat jelentenek a nyugati országok, ahol már évtizedes hagyománya van az automata kutaknak. Mivel jelentősen alacsonyabb költséggel üzemelnek (nincs személyzet, nincs shop, nincs fűtés, kevesebb az energiafelhasználás, nincs költséges kassza stb.), már jóval alacsonyabb eladási mennyiségnél elérik a hagyományos üzemben működő kutak profitszintjét – ez az egyik kulcseleme az automatizálásnak.

Segítünk a folyamat elindításában!

Most minden Multicore által forgalmazott kútoszlop alapár tartalmazza az App&Tank közforgalmi automatát, amivel részben vagy egészben automatizálható akár a teljes benzinkút. Ráadásul aktuális, kihagyhatatlan ajánlatunknak köszönhetően akár már mindössze 3.990,-EUR + áfa áron juthatsz hozzá egy új, nagyteljesítményű kútoszlophoz, 2 év garanciával! Azok, akik korábban vásároltak tőlünk kútoszlopot, akár visszamenőlegesen is élhetnek az automatizálási lehetőséggel. 

Csomagkedvezményeinkkel pedig most még gazdaságosabban lehet automatizálni!

Az App&Tank, a kútoszlop és a terminál most együtt kihagyhatatlan áron érhető el, mindössze 5.490.00.-Ft + áfától!

Az árak és kondíciók, valamint a műszaki tartalom előzetes értesítés nélkül változhatnak! A kép illusztráció.

Tudj meg többet az App&Tank-ról! >>>

üzemanyag

A kormány ismét beleszólhat az üzemanyag árazásába?  

Az egyre növekvő üzemanyagárak miatt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter behívatta a MOL és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit egyeztetésre – számolt be a hírről a 444.hu

Ismét emelkedő pályára állnak az üzemanyagárak, pedig Nagy Márton korábban azt mondta az Indexnek, hogy a kormánynak megállapodása van a Magyar Ásványolaj Szövetséggel, ami értelmében a hazai hajtóanyagáraknak a régiós középmezőnybe kell tartozniuk. Ehhez képest jelenleg Magyarországon kapható a régió harmadik legdrágább üzemanyaga. 

Mindezek okán döntött úgy a nemzetgazdasági miniszter, hogy a MOL-t és a Magyar Ásványolaj Szövetséget behívja egyeztetésre. Nagy Márton elmondta: „a további lépés ennek a beszélgetésnek a következménye, függvénye lesz”. 

Arra a kérdésre, hogy miért nem hagyja a kormány, hogy piaci alapon működjön az üzemanyag árazása, Nagy azt felelte: „van benne profittartalom és sok más elem. Amikor tárgyalunk, akkor ezeket a tényezőket – többek között a profitmarzsokat – vizsgáljuk, hogy indokolt-e, és ezek más szomszédos országokban hogyan alakulnak”.

Komoly problémát okozhat, ha a kormány hozzányúl a haszonkulcshoz!

A benzinkút üzemeltetőknek ismét jókora nehézségekkel kell szembenézniük, amennyiben a kormány beleszól az árazásba, illetve ha a haszonkulcs meghatározását a kezükbe veszik. A maximalizált profit nem egy benzinkút számára adná fel a leckét. 

Mit tehetnek a kútüzemeltetők? 

Ahhoz, hogy a töltőállomások a viszontagságosabb körülmények között is fent tudjanak maradni, költségeket kell csökkenteni. Ehhez pedig a legrövidebb út a nyugaton már létező és jól működő modell lehet: az automata kút és a független shop, amely egyébként ma már szintén automatizálható. 

Az automatizálásban nagy segítséget nyújthat az App&Tank, amellyel azonnal, jelentős literre vetített költségmegtakarítás érhető el. Az innovációnak köszönhetően lényegében teljesen megszüntethetők a hagyományos költséges rendszerek, hiszen az üzemeléshez mindössze egy kútoszlopra van szükség. A kútra felhelyezett QR-kód telefonos beolvasásával az ügyfelek pillanatokon belül, önállóan áteshetnek a fizetési procedúrán. 

Az App&Tank alkalmazásában feltüntetésre kerülnek a partnerbenzinkutak, ami segít beterelni a felhasználókat az állomásokra, illetve ösztönzi őket az automata használatára. Ennek köszönhetően még a töltőállomás hirdetésével sem kell foglalkozni, a App&Tank ezt is elvégzi. A fejlesztésnek hála új ügyfelek vonzhatók be, illetve a költségcsökkentésnek köszönhetően a régi vásárlók megtartásával sem lesz probléma. 

Az automatizálás egyszerűbb, mint gondolnád!

A töltőállomás automatizálásába sok üzemeltető azért nem vág bele, mivel attól tart, hogy a fejlesztés túlságosan nagy összegeket emészt fel. Pedig a kút fejlesztése most akár beruházásmentes konstrukcióban is elérhető!

Most minden Multicore által forgalmazott kútoszlop alapár tartalmazza az App&Tank közforgalmi automatát, amivel részben vagy egészben automatizálható akár a teljes benzinkút. Ráadásul aktuális, kihagyhatatlan ajánlatunknak köszönhetően akár már mindössze 3.990,-EUR + áfa áron juthatsz hozzá egy új nagyteljesítményű kútoszlophoz, 2 év garanciával! Azok, akik korábban vásároltak tőlünk kútoszlopot, akár visszamenőlegesen is élhetnek az automatizálási lehetőséggel. 

Csomagkedvezményeinkkel pedig most még gazdaságosabban lehet automatizálni!

Az App&Tank, a kútoszlop és a terminál most együtt kihagyhatatlan áron érhető el, mindössze 5.490.00.-Ft + áfától!

Az árak és kondíciók, valamint a műszaki tartalom előzetes értesítés nélkül változhatnak! A kép illusztráció.

 Tudj meg többet az App&Tank-ról! >>>

extraprofitadó

Tudtad? Az extraprofitadó egy része megtakarítható!

A januártól élő extraprofitadó teljes egészében átírta az üzemanyag-kereskedelemre vonatkozó szabályokat. A legnagyobb bevételű olajtársaságok terhei másfél százalékkal csökkentek, míg a kisebbeké a hússzorosára nőttek. A rendelet a kisebb kutaknak valódi érvágást jelentett, hiszen jókora plusz kiadással kell számolniuk. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy fel kell adniuk a harcot és át kell engedni a terepet a nagyoknak! A megfelelő változtatások bevezetésével van mód arra, hogy az extraprofitadó egy része megtakarítható legyen!

Ahogy arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk az adóváltozás legnagyobb vesztesei kétségkívül a kisvállalkozások. 

Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője szerint a mintegy 2000 hazai közforgalmi kút közül nagyjából 700 kis kút van, amelyek jelentős része abba a sávba esik, ahol 0,15-ről 3 százalékra nő a különadó. Ezek a töltőállomások alacsonyabb költséggel dolgoztak, ennek köszönhetően volt lehetőségük olcsóbban kínálni az üzemanyagot. Bujdos szerint az öt vagy adott esetben tíz forinttal alacsonyabb ár kellett ahhoz, hogy megtartsák a vevőkörüket. A januári változtatással azonban ezt a lehetőséget teljes egészében elvették tőlük. Sőt, ez a durván 20 forintos literenkénti adóemelés számos kisbenzinkút számára nem kigazdálkodható. 

Mit tehetnek a kisebb benzinkutak? 

Ahhoz, hogy a kisebb töltőállomások ilyen viszontagságos körülmények között is fent tudjanak maradni, költségeket kell csökkenteni, hogy legalább az extraprofitadó egy része megtakarítható legyen. Ez lehetséges, amennyiben az értékesítés a normál teljesítményű kútoszloptól eltérő, nagyobb kapacitású, elkülönített kútoszlopon történik. Mindez megtörténhet akár automatizálással is, melynek bevezetése egyszerűbb, mint gondolnád. 

Az automatizálás sosem volt olyan egyszerű, mint most!

Az automatizálásban nagy segítséget nyújthat az App&Tank, amellyel azonnal, jelentős literre vetített költségmegtakarítás érhető el. Az innovációnak köszönhetően lényegében teljesen megszüntethetők a jelenleg költséges rendszerek, hiszen az üzemeléshez mindössze egy kútoszlopra van szükség. A kútra felhelyezett QR-kód telefonos beolvasásával az ügyfelek pillanatokon belül, önállóan áteshetnek a fizetési procedúrán. 

Az App&Tank alkalmazásában feltüntetésre kerülnek a partnerbenzinkutak, ami segít beterelni a felhasználókat az állomásokra, illetve ösztönzi őket az automata használatára. Ennek köszönhetően még a töltőállomás hirdetésével sem kell foglalkozni, az App&Tank ezt is elvégzi. A fejlesztésnek hála új ügyfelek vonzhatók be, illetve a költségcsökkentésnek köszönhetően a régi vásárlók megtartásával sem lesz probléma. 

Most minden Multicore által forgalmazott kútoszlop alapár tartalmazza az App&Tank közforgalmi automatát, amivel részben vagy egészben automatizálható akár a teljes benzinkút. Ahogy arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk aktuális, kihagyhatatlan ajánlatunknak köszönhetően akár már mindössze 3.990,-EUR + áfa áron juthatsz hozzá egy új nagyteljesítményű kútoszlophoz, ráadásul 2 év garanciával! Azok, akik korábban vásároltak tőlünk kútoszlopot, akár visszamenőlegesen is élhetnek az automatizálási lehetőséggel. 

És ne feledd! Csomagkedvezményeinkkel most még gazdaságosabban lehet automatizálni!

Az App&Tank, a kútoszlop és a terminál most együtt kihagyhatatlan áron érhető el, mindössze 5.490.00.-Ft + áfától!

Az árak és kondíciók, valamint a műszaki tartalom előzetes értesítés nélkül változhatnak! A kép illusztráció.

Részletekről érdeklődj, szívesen állunk rendelkezésedre!

kútoszlop

Nagyteljesítményű új kútoszlopot szeretnél? Nálunk megdöbbentően jó áron szerezheted be!

Az üzemanyagpiac folyamatosan változik és fejlődik, ezzel a benzinkutaknak is lépést kell tartaniuk. Ha töltőállomás tulajdonosként te is arra törekszel, hogy a fejlesztésekben és a versenyképesség növelésében előre lépj, akkor jó hírünk van számodra! Most lehetőséged van arra, hogy egy nagyteljesítményű, modern kútoszlopot szerezz be, méghozzá mindezt igazán meglepően kedvező áron! 

Kihagyhatatlan ajánlatunknak köszönhetően akár már mindössze 3.990,-EUR + áfa áron juthatsz hozzá egy új nagyteljesítményű kútoszlophoz, ráadásul 2 év garanciával! De ez még nem minden! Ha az automatizációban is gondolkodsz, akkor további kedvezmények várnak rád.

kútoszlopot

A kép illusztráció. 

Itt a remek lehetőség, hogy kutad hatékonyabbá, versenyképesebbé és modernebbé válhasson!

Az automatizálás sosem volt olyan jó áron elérhető, mint most!

Ha a kútoszlopot tankolóautomata terminállal és a korszerű applikációs fizetési lehetőséget biztosító App&Tank-kal is kiegészíted, plusz kedvezményre számíthatsz!

Fontos, hogy a terminál és az App&Tank egy időben, párhuzamosan működhet. Így a tankoló autósok kedvükre dönthetnek, hogy melyik automatizált fizetési lehetőséggel rendezik számlájukat. 

Terminálunkat a Fortech biztosítja, amely Olaszország vezető automata szállítója. Terméke kiforrott, magas minőségű, amin elérhető a készpénzes, bankkártyás, nemzetközi és saját kártyás fizetési lehetőség is. 

Az elismert gyártó berendezése a hazai piacon jelenleg a lehető legjobb kondíciókkal, a legkedvezőbb áron érhető el. 

Tudj meg többet ajánlatunkról, vedd fel velünk a kapcsolatot! >>>

kisebb települések

A kisebb települések benzinkútjainak automatizálása elkerülhetetlenné vált!

Minden jel arra utal, hogy a kisebb települések benzinkútjainak automatizálása már nem csupán egy opció, hanem egy elkerülhetetlen változás, amit az üzemeltetőknek mindenképp meg kell lépni, ha talpon szeretnének maradni. 

A hagyományos benzinkutak működtetése egyre inkább kihívásokkal teli vállalkozásnak bizonyul, különösen a kisebb településeken, ahol a forgalom alacsonyabb, a költségek viszont nem – főként a januári adóváltozások óta.  

Az automatizáció nem csak a nagyvárosokra korlátozódik! 

A technológia fejlődésével és az egyre elérhetőbbé váló megoldásokkal a kisebb települések benzinkútjai is kiaknázhatják az automatizáció nyújtotta előnyöket. Az önműködő rendszerek segítségével ezek a töltőállomások képesek lehetnek optimalizálni a működésüket, csökkenteni az üzemeltetési költségeket, és javítani az ügyfélélményt, miközben minimalizálhatják az adminisztratív terheket.

Ahhoz, hogy az autós a kisebb benzinkutakat válassza inkább a nagyok helyett, költségeket kell csökkenteni. Ehhez pedig a legrövidebb út az automatizálás által vezet, legalábbis a nyugati példák ezt mutatják. 

A folyamat többek között szomszédunkban, Ausztriában már lezajlott. Itt ugyanis a kisebb települések jelentős részében automatán keresztül lehet feltölteni az autó üzemanyagtartályát. 

Fel kell venni a harcot a nagyokkal, akiknek számos eszköze van arra, hogy bevonzzák az ügyfeleket, és ott is tartsák!

Itt az üzleti modell, ami segítséget nyújthat!

A kisebb hálózatok vagy önálló kutak esetén az automatizálás, mint lehetőség nem állt rendelkezésre eddig, vagy csak jókora költségek árán. Az App&Tank azonban most olyan üzleti modellt kínál, amely bármely kút számára elérhetővé teszi az önműködő üzemmódot. 

Az App&Tank bevezetése rendkívül egyszerű, gyors és költséghatékony. Az innovációnak köszönhetően lényegében teljesen megszüntethetők a jelenleg költséges rendszerek, hiszen az üzemeléshez mindössze egy kútoszlopra van szükség. A kútra felhelyezett QR-kód telefonos beolvasásával az ügyfelek pillanatokon belül, önállóan áteshetnek a fizetési procedúrán. 

Az App&Tank alkalmazásában feltüntetésre kerülnek a partnerbenzinkutak, ami segít beterelni a felhasználókat az állomásokra, illetve ösztönzi őket az automata használatára. Ennek köszönhetően még a töltőállomás hirdetésével sem kell foglalkozni, a App&Tank ezt is elvégzi. A fejlesztésnek hála új ügyfelek vonzhatók be, illetve a költségcsökkentésnek köszönhetően a régi vásárlók megtartásával sem lesz probléma. 

Az innováció az applikációs fizetésnek köszönhetően kiváltja a ma ismert közforgalmi automatákat, illetve adott esetben a kasszát is. De amennyiben valaki nem tartja kielégítőnek a kizárólag mobilos fizetési lehetőséget, akkor sem kell más megoldás után kutatni. Az App&Tank-hoz ugyanis már terminál is társítható

A kút fejlesztése most akár beruházásmentes konstrukcióban is elérhető! Tudj meg többet az App&Tank-ról! >>>

benzinkúton

Egyre több autós igényli a gyors, érintésmentes fizetési lehetőséget a benzinkúton 

Ahogy a világunk egyre inkább digitalizálódik, és az életünket egyre jobban átszövik az új technológiák, úgy nő az igényünk a gyorsaságra és a kényelemre a mindennapi teendőink során. Ez alól természetesen az üzemanyagvásárlás sem kivétel. A legtöbb autós már nem elégszik meg a hagyományos készpénzes vagy bankkártyás fizetéssel – keresik az érintésmentes, villámgyors, automatizált megoldásokat.

Sok kútüzemeltető azonban a sofőrök igényeinek változása ellenére is ódzkodik az automatizálástól, arra hivatkozva, hogy a korszerűsítés miatt megszűnik a személyes kapcsolat az ügyfelekkel. És bár valóban sokan az érintésmentes, gyors tankolást részesítik előnyben, még mindig vannak olyanok, akiknek az emberi kapcsolat hiánya zavaró lenne. Az automatizálás azonban nem feltétlenül kell együtt járjon a kút teljes átalakításával. 

Az App&Tank-kal akár csak részben, akár teljesen önműködővé tehető a kút!

Az automatizálás során gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon az üzemeltetők miként tudják megvalósítani az érintésmentes fizetési lehetőséget, miközben megtartják a személyes kapcsolatot az ügyfelekkel. Az App&Tank megoldást kínál erre a problémára, és lehetővé teszi, hogy a kútüzemeltetők rugalmasan alkalmazzák az automatizációt, méghozzá a saját igényeik szerint.

Az App&Tank egy olyan innovatív platform, amely lehetővé teszi a kúttulajdonosok számára, hogy akár csak részben automatizálják a töltőállomást, miközben megőrzik a személyes kapcsolat lehetőségét azok számára, akik ezt igénylik.

Rendszerünkkel létrehozható egy App&Tank sáv, ahol elérhetővé tehető az érintésmentes, gyorsított fizetés, illetve lehetőség van arra, hogy a kevésbé forgalmas órákban – például éjszaka  – a töltőállomás önműködő üzemmódba lépjen.  

A megoldások rugalmasságának köszönhetően lehetővé válik, hogy az üzemeltetők választhassanak a teljesen automatizált vagy részben automatizált rendszer között, attól függően, hogy mennyire fontos számukra a személyes kapcsolatok megőrzése. Így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb opciót, és élvezheti az érintésmentes fizetés kényelmét anélkül, hogy lemondana a személyes kapcsolat fontosságáról.

Ahogy nő az igény az érintésmentes fizetésre, úgy nő az App&Tank által nyújtott megoldások népszerűsége is. A gyors, egyszerű és kényelmes fizetési lehetőség egyre több autós számára válik elérhetővé, biztosítva a zökkenőmentes üzemanyagvásárlás élményét.

Az App&Tank most egy hihetetlenül jó konstrukcióban érhető el!

Az App&Tank, a kútoszlop és a tankolóautomata terminál hármasa most együtt, kihagyhatatlanul jó áron vásárolható meg!

Ahogy arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk, az App&Tank már tankolóautomata terminállal is elérhető, így amennyiben valaki nem tartja kielégítőnek a kizárólag mobilos fizetési lehetőséget, annak sem kell más megoldás után kutatnia. Fontos, hogy a terminál és az App&Tank egy időben, párhuzamosan működhet. Ezekhez társul még egy kútoszlop, melyek most együtt, rendkívül kedvező áron, remek konstrukcióban érhetők el. 

Az árak és kondíciók, valamint a műszaki tartalom előzetes értesítés nélkül változhatnak! A kép illusztráció. 

Részletekről érdeklődj, szívesen állunk rendelkezésedre!

kútüzemeltetők

Extra bevétellel számolhatnak a kútüzemeltetők az automatizálásnak köszönhetően

Milyen extra bevételeket lehet elérni a benzinkutakon, ha a kút üzemeltetője az automatizálás mellett dönt, és bezár a shop? Cikkünkből kiderül!

Mivel a legtöbb benzinkút autóval jól megközelíthető helyen van, érdemes a helyi igényeknek megfelelően a kihasználatlan területeket oly módon hasznosítani, hogy azok extra bevételhez juttassák a kút üzemeltetőjét. Amennyiben a bolt és a környék erre alkalmas, új, az üzemanyag értékesítéstől független tevékenységet lehet végezni a shop területén, mely lehet akár kávézó, élelmiszerbolt vagy épp egy lottózó működtetése is. 

Mindezek mellett azon is érdemes elgondolkodni, hogy az egyéb tevékenység is automatán vagy automatákon keresztül történjen. Ilyen lehet az étel vagy ital, kávé, de akár az üvegvisszaváltó, esetleg a csomagautomata is. Utóbbi koncepcióban abszolút személyzetmentesen, azaz jóval kevesebb kiadás mellett működhet az állomás.

Nézzünk néhány példát, amelyek egyértelműsítik, hogy mekkora potenciál rejlik az automatizált működésben!

A mai automaták által már minden elérhetővé válik!

Az innovatív automatákban már helyben előállított élelmiszerek, tejtermékek, pékáruk is bátran tárolhatók, illetve értékesíthetők. Az önműködő kisboltok árukészletének tényleg csak a képzelet szab határt. Az automata szekrényekből számtalan variáció összeállítható, az egyedi üzleti igényeknek megfelelően. Ahogy az Agroinform is beszámolt róla, még akár zöldség-gyümölcs automata is létezik már. 

Az automatizált rendszerek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és nem csak itthon, külföldön is. Németországban például már jó ideje hódítanak a személyzet nélküli kisboltok. Egy magyar TikTok-ozó meg is mutatta, hogyan – szúrta ki a Pénzcentrum. 

Automatizáld kutad, és tegyél szert extra bevételre!

Innovációnk, az App&Tank mindenki számára elérhetővé teszi az automatizálást, hiszen a fejlesztés bármiféle befektetés nélkül elérhető. Most minden Multicore által forgalmazott kútoszlop alapár tartalmazza az App&Tank közforgalmi automatát, amivel részben vagy egészben automatizálható akár a teljes benzinkút. Ráadásul azok, akik korábban vásároltak tőlünk kútoszlopot, akár visszamenőlegesen is élhetnek ezzel a lehetőséggel.  

Az App&Tank egy teljesen új modell, amivel hálózatként tudnak fellépni a kutak üzemeltetői, illetve hatékonyan és gyorsan képesek reagálni a piaci változásokra. 

Automatizáld töltőállomásod egyszerűen az App&Tank-kal, és tegyél szert extra bevételre! >>>

automatizálás

Itt a megoldás, amivel egyszerűvé és költséghatékonnyá válik az automatizálás

Az automatizálás egyre inkább a modern üzleti világ elengedhetetlen részévé válik. Azonban sok vállalkozó még mindig óvatosan lépked ezen a területen, tartva attól, hogy a beruházások magas költsége és a rendszerek nehezen kezelhetősége felül fogja múlni az előnyöket. De mi történne, ha lenne egy megoldás, amely egyszerűvé és költséghatékonnyá tenné az automatizálást, miközben nem csökkentené a rendszer minőségét és megbízhatóságát sem? Nos, örömmel jelentjük be, hogy itt van ez a megoldás!

Az App&Tank bármely kúttulajdonos számára elérhetővé teszi az automatizálást, hiszen a fejlesztés nagyobb befektetés nélkül, havidíjas alapon érhető el!

App&Tank: automatizálás gyorsan, egyszerűen és gazdaságosan 

Sokan azért nem mernek belevágni a töltőállomás fejlesztésébe, mivel tartanak attól, hogy elhúzódik majd az engedélyeztetési procedúra. Az App&Tank esetében azonban ezzel nem kell számolni, mivel alkalmazása nem engedélyhez kötött. De nemcsak a rendszer telepítése gondtalan, hanem későbbi működtetése is. Karbantartási költségekre sem kell számítani, ugyanis a szoftverfrissítések automatikusak, nem befolyásolják az üzemelést, illetve anyagi teherként sem nehezednek a benzinkút üzemeltetők vállára.  

Az App&Tank bevezetésével a benzinkutakon megszüntethetők a költséges berendezések, hiszen a működéshez mindössze egy kútoszlopra van szükség, amin elhelyezhető a QR-kód és a használati útmutató. A rendszer kasszafüggetlen üzemelést tesz lehetővé, ezáltal a pénztár összes járulékos költsége megtakarítható. Ezen felül az App&Tank teljes körű back office-al rendelkezik, ami magában foglalja többek között a jövedéki nyilvántartást, szintmérő-kezelést, készletkezelést, számlázást és az ügyfélnyilvántartást. Így a fejlesztés segítségével akár a komplett állomás üzemeltethető. 

Az App&Tank már terminállal is elérhető!

Az üzemeltetőknek mostantól nem kell választaniuk az applikációs és terminálos fizetési lehetőség között – mindkettő egyidejűleg elérhetővé válik.

A neves olasz gyártó, a Fortech által biztosított tankolóautomata terminál új szintre emeli a fizetési lehetőségeket, hiszen elfogadja a készpénzt, a bankkártyát, a nemzetközi üzemanyagkártyát és a saját kártyát is. Ám ennél is tovább mutat a fejlett fizetési rendszer, hiszen az App&Tank applikációval ötvözve egy olyan egyedi megoldás jöhet létre, amely nemcsak kényelmet nyújt, de egyúttal az üzemeltetési költségeket is jelentősen csökkenti.

De ez még nem minden! Az új terminálunkkal együtt egy erős üzleti modellt is kínálunk. Ez segít az üzemeltetőknek növelni az ügyfélkört, megtartani a meglévő vevőket, és minden eddiginél hatékonyabban működtetni az üzletüket.

Tehát ha te is arra vágytál, hogy az automatizálás egyszerűbbé és költséghatékonyabbá váljon, akkor ne keress tovább – itt a megoldás!

További információkért vedd fel velünk a kapcsolatot! >>>